Fazola Henrik már 1765-től telepített kohászati üzemeket a Garadna és a Szinva patakok völgyében. Mária Teréziától alapítólevelet kapott, ami alapján 1772-ben vasolvasztót épített Ómassán, és az üzem beindításához stájer és felvidéki, vasgyártásban jártas szakembereket telepített le. A telepen kovács- és szegverő üzem is létesült, ez a kohó azonban 1820-ban beszüntette működését.
Fazola Frigyes, a Selmecbányán végzett, kiváló képességű kohómérnök lépett apja nyomdokaiba, 1813-ban Újmassán új kohót épített, s a kohóüzemek munkájához, a hámorok működtetéséhez víztározót épített, ez a mai Hámori-tó. A termelés 1867-ig folyt, a vaskohászat ezután áttelepült a Diósgyőr és Miskolc között fekvő területre, amely később Miskolc Diósgyőr-Vasgyár nevű városrésze lett.
Az Újmassai őskohó Magyarország egyik legfontosabb ipari műemléke, Európában is ritkaságnak számít.
Mellette áll a múzeum,
és egy korabeli, rekonstruált vasverő.
A múzeummal szemben az út másik oldalán alakították ki a kohászati skanzent, ahol a kiszolgált gépek, szerszámok nyújtanak némi rálátást a XX. századvég vasművességére.
Az őskohó a vasaszakmát tanulók számára egyfajta “zarándok” hely, szinte kötelező ellátogatni ide legalább egyszer.
Különböző programokat rendeznek évente többször is, ezek közül a legismertebb a Fazola fesztivál.
Ha ellátogatunk ide, mindenképpen kérjünk tárlatvezetést (pár száz forint), ha csak nem vagyunk nagyon otthon a magyarországi vaskohászat történetében.