Herman Ottó egykori lillafüredi nyaralója, a Peleház 1898–1903 között épült, az akkoriban újonnan kialakított üdülőtelep részeként.
Az épület 1951-ben került a miskolci múzeum kezelésébe, első állandó kiállítása 1964-ben nyílt meg. 2007-ben megtörtént az emlékház teljes felújítása.
A kiállítás két szobában mutatja be a múzeum névadójának életét, munkásságát, miskolci és hámori-lillafüredi kötődéseit.
Az első terem enteriőrjében és vitrinjeiben szép számmal megtalálhatók a Peleház eredeti bútorai, illetve Herman Ottó személyes tárgyai, levelei, kéziratai is.
A második teremben az utolsó magyar polihisztor tudományos tevékenységének bemutatása látható, szakterületenként külön egységekben, gazdag tárgyi illusztrációval.
ÉLETE
Született Herrmann Károly Ottó; 1835. június 26. – 1914. december 27.
Felvidéki szász családba született, Herrmann Károly kamarai orvos (sebész) és Hammersbergi Ganzstuck Franciska első fiúgyermekeként. Apja a családi énekeskönyv első lapjára ezt jegyezte be fia születésekor:
„1835 den 26 t. Juni, um halb 6 Uhr Abends ist
unser Sohn Carl Otto geboren.[m 1] ”
Nagy családba érkezett, hiszen négy lánytestvére után ő volt az első fiú. A család német nyelvű volt, hétéves korától kezdett magyarul tanulni, és tizenkét éves koráig csak németül beszélt. Szülőhelyéről, a felvidéki Breznóbányáról 1847-ben költöztek át a Miskolc melletti Alsóhámorba
IFJÚSÁGA
Hamar kiderült róla, hogy szilaj és vad természetű, aki ha csak tehette, a természetet járta, ahonnan tücsköt-bogarat és pókokat is begyűjtött. Fára mászott megfigyelni a madárfészkeket, és apja mellett megtanulta, hogyan kell madarat preparálni. Anyja persze mindentől óvta gyermekét, például egyszer télen eldugta a csizmáját azért, hogy hátha majd ezzel otthon tartja. Fia látva, mi történt, nem tudott mást tenni, mezítláb ment ki a jégre. Az ilyen esetek persze azzal jártak, hogy meghűlések és apró sérülések nem kerülték el, és már egészen fiatalon romlani kezdett a hallása.
Iskoláit Miskolcon kezdte az ágostai hitvallású esperesi középtanodában. Hogy ne kelljen naponta begyalogolnia a városba, apja egy iparoscsaládnál szállásolta el és étkezését a menzán oldották meg. Tanára volt Máday Károly, aki a tudományok mellett az igaz hazaszeretetre nevelte, és követendő példát mutatott azzal, hogy tevékenyen kivette a részét az 1848–49-es forradalom és szabadságharcból. A forradalmi hevület őt is elkapta, és még csak tizennégy éves volt, amikor jelentkezett honvédnek. Azt hallotta ugyanis, hogy a tüzérségnél fiatalabb fiúkat is felfogadnak ágyútisztogatónak. Egy barátjával megszökött otthonról, hogy a szabadságharc katonája lehessen. A véznácska ifjút azonban hazaküldték, főleg azért, mert hiányzott apja írásbeli beleegyezése a katonai szolgálathoz. Ez a fajta magyar öntudat és nemzeti ragaszkodás végig kísérte életét késő aggkoráig. Magyarságát azzal is jelezte, hogy német származású nevét megkurtítva a Herrmann helyett ő Herman-nak írta. Első keresztnevét, a Károlyt elhagyta, és helyette a másodikat, az Ottót használta. Élete végéig Kossuth Lajos híve maradt.
A szabadságharc leverése olyannyira megviselte, hogy felhagyott a tanulással, és Miskolcon egy helyi lakatosmester segédjeként, majd később a korompai gépgyár munkásaként dolgozott. Apja talán egyet is értett ezzel az iránnyal, hiszen saját szegénységük okán orvosnak valószínűleg nem akarta és hasonló okok miatt tanárnak sem, aztán a természet kutatása meg főleg nem adhatott volna megélhetést fiának, ezért azt gondolták ki közösen, hogy mérnököt faragnak belőle. 18 éves korában Bécsbe utazott, és beiratkozott a bécsi politechnikum előkészítő tanfolyamára. A mérnöki pályát azonban kettétörte apja 1854 tavaszán bekövetkezett halála. Édesanyja további tanulmányait már nem tudta anyagilag támogatni, ezért géplakatosként dolgozott egészen 1856-ig. Természetszeretete azonban itt is megmutatkozott, hiszen amikor a gyár műhelyéből kiszabadult, akkor a bécsi természetrajzi múzeumban, az úgynevezett császári Naturalienkabinettben töltötte minden szabadidejét. Itt ismerkedett meg a rovartan kiemelkedő svájci kutatójával, Carl Brunner von Wattenwyllel. Sokat tanult a mestertől, akivel együtt gyűjtötték és preparálták a rovarokat. Brunner figyelt fel arra, hogy milyen jól rajzol, és elkészíttette vele a rovartani dolgozatainak illusztrációit. Az itt szerzett tudás köszön vissza később híres pókmonográfiájában, vagy a Magyar halászat könyvében látható Herman-illusztrációkon.
Bécsben nem érezte magát teljesen egyedül, hiszen bejáratos volt a Mayer családhoz, ahol a családanyát „meine liebe Wiener Mutter”-nek (bécsi édesanya) szólította, míg őt „Wurmdoktornak” (bogárdoktornak) hívták. Itt érte az első szerelem is, hiszen Fräulein Kapellert a szó nemes értelmében a barátnőjeként tisztelte. De a kialakuló idillt megzavarta, hogy nagyothallására hivatkozva nem jelent meg a kötelező sorozáson, mivel azt gondolta, „az osztráknak nem fogok szolgálni”. Ez a fajta passzivitása azonban visszaütött, mert szökevénynek nyilvánították, és 1857-ben kényszerrel a sorozóbizottság elé állították. A katonaorvos nagyothallását egyszerű szimulálásnak minősítette, és büntetésként 12 évre besorozták katonának.
KATONAÉVEK
Katonai szolgálatát Zólyomban két évig tartó katonai kiképzéssel kezdte, majd egységével a dalmát tengerpartra vezényelték. Ebben az időben már őrmester, hiszen elöljárói felismerték, hogy igazi kincs a laktanya embertelen és zord világában. Olyan katona volt, aki gyöngybetűkkel írt, mindent meg tudott fogalmazni, miközben több nyelven beszélt és példás precizitás jellemezte az apró ügyességet igénylő feladatok végrehajtásában. Ezek után nem lehet csoda, hogy hamarosan írnoki feladatokat végezhetett, és az ezredirodán nélkülözhetetlen lett. A dalmáciai szolgálatának eredménye, hogy láthatta Fiumét, Zárát, és Raguzában két évet tölthetett el.
Herman őrmester a laktanya zárt világát úgy viselte el, hogy a tenger szerelmese lett, és kimenői során a tengerpartot kutatta.
Követtem az apályt, megláboltam a dagályt; néztem a sirály lenge röptét, mellyel a hullámszínét követte. Gyermekéveim legszebb álma – sok szép tengeri csiga! – beteljesedett…Ezekről az időkről és az itt szerzett élményeiről később a Vasárnapi Ujság hasábjain Adriai képek című cikksorozatában számolt be.
A büntetésként kirótt 12 évi katonai szolgálatból nagy szerencséjére korábban kiválhatott. Olyan becsülettel és szorgalommal látta el ugyanis feladatait, hogy az ezred parancsnoka, I. alezredes, amikor megkapta saját Bécsbe szóló kinevezését – ahova nem vihette magával –, megkérdezte, hogy mit tehet Hermanért. „Eresszenek engem haza!” – volt gyors válasza, és pár nap múlva, 1861. szeptember 7-én immáron obsitos bakaként utazhatott hazafelé
A NÉPSZERŰSÉG ÚTJÁN
A seregből négy év, tizenegy hónap és két napos szolgálat után sikerült leszerelnie, és folytathatta természettudományi vizsgálódásait. Az Adriáról hazaérve Alsóhámorba néhány hónapig a Bükk-ben vadászott, és madarakat preparált. Ekkoriban újra fellángoltak a forradalmi mozgalmak, és Herman is fellelkesült, hogy most már ő is harcolhat az elnyomók ellen. Bécsen keresztül Észak-Olaszországba utazott, és csatlakozott a Milánó környékén harcoló olasz szabadcsapatokhoz. 1862-ben továbbment Lengyelországba, és részt vett a januári felkelésben. Itt lőtték át carbonari kalapját, amit aztán a haláláig megőrzött. 1863-ban kiábrándult amiatt, hogy a forradalmi mozgalmak nem tudtak átütő sikert elérni, hiszen elmaradt az általános nemzeti felkelés, ezért inkább visszatért Magyarországra.
Hazatérte után Kőszegen két társával „fényirdai műtelep”-et alapított, és a csődbe menetelig fényképészként dolgozott. Itt ismerkedett meg Chernel Kálmánnal, akinek ajánlásával 31 éves korában a Brassai Sámuel igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lehetett.
Kolozsvári tartózkodása során gyakran járt színházba, ahol rossz hallása miatt az első sorból nem csak az előadást figyelte, hanem a művésznőt, Jászai Marit is. Kettejük kapcsolata 1871-ben kezdődött, és 1872 tavaszáig tartott. Levélben kérte meg a színésznő kezét, aki igent mondott, de mégsem léptek házasságra, mert Mari a Nemzeti Színházba szegődött.
Nehézsége is akadt bőven, hiszen hiába volt a fizetése több, mint a pályázaton elnyert évi 300 forint, hiszen ekkor már 600-at kapott, amit kiegészítettek 200 forint szállástérítéssel is. Mégis folyamatosan anyagi gondjai voltak, és Brassaival kiéleződött személyes ellentéte miatt otthagyta a múzeumot, és politikai szárnypróbálgatásai keretében újságíró lett. A Magyar Polgárnál megjelenő írásaiban útirajzokat, társadalmi vonatkozású kisebb cikkeket írt. 1872-ben úgy látta jobbnak, ha elhagyja Kolozsvárt és máshol keresi a boldogulást. 22 krajcárral a zsebében, a vállán vadászpuskájával, kíséretében hűséges társával, Csóri kutyával indult útnak, és majdnem eljutott Afrikába, de végül a magyar fővárosban kötött ki.
1875-ben Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek, ami nem jelentett ugyan nagy jövedelmet, de legalább hivatali lakáshoz juttatta a múzeum földszintjén. Itt a Természettudományi Társaságtól kapott megbízásból hatalmas gyűjtőmunkával összeállította, majd megírta Magyarország pókfaunáját és a magyar halászat történetét. 1877-ben létrehozta és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. A madártan nemzetközileg elismert tudósaként számos könyvet írt a madarakról. Jelentős volt munkássága a néprajz, a nyelvészet és a régészet terén is.
Kivette részét a közéletből is: 1879–1883 között Szeged, 1893–1896 között Miskolc, majd Törökszentmiklós függetlenségi párti országgyűlési képviselője volt. Politikusként szót emelt a természettudományi ismeretek terjesztéséért, mert elvei szerint a természetben felismert harmónia segíthet jobbá tenni a társadalmat.
1885-ben vette nőül fiatal barátjának nővérét, a nála húsz esztendővel fiatalabb Borosnyay Kamilla (1856–1916) írónőt. Az avasi református templomban esküdtek meg. Felesége nagy segítsége volt rosszul halló férjének, mindenhová elkísérte, és segített feljegyezni a fontosnak tartott dolgokat. Vele húzódott vissza a házasságkötéskor vásárolt lillafüredi nyaralóba, a Pele-lakba.
ÉLETE ALKONYÁN
75 éves korában a József körút és a Baross utca kereszteződésében a szinte már alig halló, gondolataiba feledkező tudóst elütötte egy villamos. Az elszenvedett sérüléseiből szerencsére felépült, és újra aktívan írhatott, de a baleset után két évre kisebb szélütés is érte. Ettől keze reszketőssé vált, és csak óriási akarat erejének köszönhetően tudott megint írni, hogy elkezdett néprajzi tanulmányait befejezhesse. 1914 novemberében jelent meg a magyar pásztorok nyelvkincsét bemutató munkája.
“Herman Ottót végzetes kimenetelű balesete 1914 deczember 15-én a késő délutáni órákban érte, a mikor egy teherkocsi kerekei alá került és bal alsó lábszárán belső törést szenvedett.
Bár maga a sérülés nem látszott végzetesnek, a fekvés közben beállott tüdgyulladás és ezt követ szívbénulás deczember 27-én reggel pontban fél nyolcz órakor kioltotta életét.”
1914. december 29-én, a Földművelésügyi Minisztérium saját halottjaként, evangélikus szertartás szerint az első világháború miatt Budapesten temették el. 1965-ben hamvait Miskolc város tanácsa elhozatta, hogy végakaratának megfelelően a felsőhámori köztemetőben helyezze el, és ott leljen örök nyugalomra
Az emlékház kertjében látható sírkő volt látható a hámori temetőben amíg hamvait és eredeti síkövét fel nem állították.
POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSA
Szegeden 1879. október 27-én a város II-ik (alsóvárosi) választókerülete magához Kossuth Lajoshoz fordult jelöltért, aki nekik Herman Ottót ajánlotta. A szegediek küldöttsége megjelent nála, és arra kérték, hogy menjen el hozzájuk bemutatkozni. Ő akkor olyan, nála nem is szokatlan módon, éppen pénzszűkében volt, ezért elment bizalmas barátjához, Szily Kálmánhoz kölcsönkérni. A tőle kapott harmincöt forintból a kortesút végén visszahozott tizenhét forintot, és így került be a parlamentbe.[3]A közéleti szerepvállalásának eredményeként elnyert képviselői fizetés végre megszabadította a napi megélhetési gondoktól. 1879–1883 között Szeged, 1893–1896 között Miskolc, majd Törökszentmiklós országgyűlési képviselője volt.
MÉRFÖLDKÖVEK
verba volant, scripta manent/a szó elszáll, az írás megmarad/
A tudós pályájának mérföldkövei az irodalmi alkotások.
Herman Ottó legnagyobb alkotásait:
1876-79-ben
jelenik meg “Magyarország pókfaunája” három kötetben 656 oldalon, tiz táblával, magyar és német nyelven.
1885-ben
rendezi az országos kiállitás halászati anyagát és megirja az Ősi nyomok-at.
1887-ben
adja ki “A magyar halászat könyvét” két kötetben 860 oldalon, 300 képpel és 21 táblával.
1888-ban
jelent meg “A halgazdaság rövid foglalatja” 205 oldal, 43 képpel.
1891-ben
jelent meg Petényi János S. életrajza magyar és német nyelven, 128 oldalon, 2 táblával.
1891-ben
szervezte a II. nemzetközi ornitológiai kongresszust.
1893-ban
adta ki norvégiai útleírását “Az északi madárhegyek tájáról” 580 oldalon, 75 képpel és 3 táblával. Ugyanebben az évben szervezte meg a Magyar Ornitológiai Központot.
1895-ben
jelenik meg “A madárvonulás elemei Magyarországban 1891-ig” 238 oldalon (németül 216 oldal).
1896-ban
rendezi a millenáris kiállítás halászati és pásztoréleti csoportját és
1898-ban megjelenik ennek alapján “Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet” című műve 122 oldalon, 57 táblával.
1899-ben
“A magyar ősfoglalkozások köréből” című füzete 96 oldalon, 61 rajzzal és 2 táblával.
1901-ben
közismert népszerű műve “A madarak hasznáról és káráról” 280 oldalon, 100 képpel; második kiadás 1904. 326 oldal. 105 képpel; harmadik kiadás 1908-ban 398 oldalon, 138 képpel és 4 táblával; negyedik kiadás 1912-ben.
1903-ban
ugyane mű német kiadása “Nutzen und Schaden der Vögel” 348 oldalon, 100 képpel. Ugyanez évben:
“A magyar nép arca és jelleme” 209 oldalon, 11 táblával és 45 szövegrajzzal.
1907-ben
“Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország”, 226 oldalon és angol kiadása:
“The international Convention for the Protection of Birds concluded 1902 and Hungary”, 246 oldalon.
1909-ben
jelent meg népszerű madármüvének angol kiadása: “Birds useful and Birds harmful” cimen J. A. Owen forditásában 384 oldalon és ugyanez évben élete tervezett főmüvének előtanulmánya: “A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok” címen, 432 oldalon, 43 képpel és 11 táblával.
1914-ben
jelent meg ugyane mű mesterszótára: “A magyar pásztorok nyelvkincse” 812 oldalon, 6 képpel.
Források:
Az alábbi videó nem csak Herman Ottóról szól, de sokszor szerepel benne.